Coaching folyamata

„A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly úton, amelyet senki se tehet meg helyettünk, senki se tud tőle megkímélni …”

Proust
„Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”
Márai Sándor

Coaching folyamata

Coaching folyamat alatt, egy 10 alkalmas beszélgetés sorozatot értünk. Természetesen ettől rugalmasan el lehet térni, előfordulnak, olyan helyezetek, hogy akár 1-2 beszélgetéssel sikerül elérni a megfogalmazott/kitűzött célt. A találkozások 1,5-2 órásak, a helyszínük változó, olyan ahol kialakulhat egy nyitott, bizalommal teli beszélgetés. A folyamat elején heti 1 találkozást javasolok, a folyamat előre haladtával a havi 2 találkozó a megszokott.

Az első 3 alkalom az ismerkedés fázisa. Ezek a találkozások arról szólnak, hogy megismerjük egymást és az adott problémakört.

A legelső beszélgetés alkalmával eldöntjük, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, vagy sem. Kívánunk-e együtt dolgozni? Kiderítjük, hogy az adott témában tudok-e segíteni. Közösen meghatározzuk a folyamat menetét: a találkozások gyakoriságát, időtartamát, helyét. Tisztázzuk az elvárásokat, megfogalmazzuk a jelenlegi helyzetet és az elérendő célt. Kölcsönös szimpátia esetén elindul a folyamat.

A 2-3. találkozó még az ismerkedésről szól, de már elkezdünk dolgozni az általad hozott problémán. Gondolom kíváncsi vagy, hogyan is épül fel egy ilyen beszélgetés. Természetesen a beszélgetésnek van egy kerete, de a ritmusa, a stílusa, a módszerek és a témák tőled függnek. Én olyan példákat, módszereket hozok be a beszélgetésbe és azt úgy irányítom, hogy te eközben közelebb kerülj kitűzött célod felé. Segítek felszínre hozni azokat a képességeidet, amelyekkel könnyedén tudsz helyt állni az adott élethelyzetben. Kérdéseimmel vezetlek a cél felé.

A 4. alkalomtól beszélgetéseink felvesznek egyfajta ritmust.

Beszélgetünk arról, hogy mi történt veled az előző találkozás óta. Sikerület-e közelebb kerülni a célodhoz. Milyen lépéseket tettél a cél elérése érdekében. Milyen aktuális probléma foglalkoztat.

Minden alkalommal meghatározzuk az aznapi témát, ami a beszélgetésünk középpontja lesz. Megegyezünk, hogy az adott probléma vagy téma körüljárásában mindketten aktívan részt veszünk. Elkezdjük körüljárni a témát, információkat gyűjtünk. Ötletelünk, hipotéziseket állítunk fel. Segítségül hívunk módszereket, teszteket, amit az adott helyzet diktál. A megoldási lehetőségek mellett és ellen érvelünk. Tőlem nem kész megoldásokat fogsz kapni, hanem kérdéseket és új nézőpontokat, melyek alapján a megoldást te magad fogod megtalálni. A találkozó zárásaként megnézzük mi volt hasznos az aznapi beszélgetésben, milyen felismerésekre jutottál. Mi lesz a következő lépés. Egyeztetjük a következő találkozó helyét és időpontját.

Az utolsó találkozás alkalmával elemezzük, hogy a coaching folyamat milyen eredménnyel zárult, milyen változásokat hozott az életedbe. Lehetőség van a folyamat lezárása után is utánkövetésre, egy-egy személyes találkozásra vagy telefonos coachingra.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a coaching, vagy kérdésed lenne még a témával kapcsolatban, várom jelentkezésedet.



Fel az oldal tetejére
 
Főoldal | Bemutatkozás | Coaching | Coaching folyamata | Módszerek | Online coaching | Elérhetőségek | Árak | Ajánlott irodalom és linkek | Aktualitások | Publikációk
 


coach, coaching